Nagykárolyi romák mentális térképe

 

Készítették Dobos Johanna és Dobos Hajnalka

 Szociológia módszertani dolgozat

Szemináriumvezető: Bernáth Krisztina

Partiumi Keresztyén Egyetem, Nagyvárad

 

 

“A nem cigányoknak van saját területük, nemzettudatuk,   

  nyereségcentrikus gazdaságuk, hivatalaik, iskoláik,

írott  történelmük, szakszervezeteik,

törvényeik, nemzetközi  egyezményeik.

A  cigányoknak mindez nincs.

Két földi módus vivendi él egymás mellett

a történelem homályba vesző kezdete óta”

                                     

                                                                                         (Cs. Zoltán) 

 

 Bevezetés

 

„Cigányország határai nem láthatók a térképen. Nem lettek sem kisebbek, sem zártabbak a kölcsönös ellenségeskedés évszázadai folyamán. Mégis az az érzésem sikerült óvatosan áthaladnom rajtuk, mint ahogy lopakodva, tíltott területre hatol be az ember”- mondja Andréi Barthelemy Cigányország útjain című könyvében.[1]

Kutatásunk során mi is erre törekedtünk, „óvatosan áthatolni Cigányország határain”, egy olyan etnikum világába nyerni betekintést, melynek közismerten hátrányos helyzetét árnyalja sajátos kulturális hátránya, speciális gazdasági helyzete, múltja, nyelve, lelki alkata, valamint a belőle és feléje irányuló erőteljes előítélet; és amely etnikum már gyermekkorban felkeltette érdeklődésünket. Nagyszülőktől hallani gyakran, „ha nem viselkedsz jól elvisznek a cigányok!” Egész fiatalon felmerült hát bennünk a kérdés: kik ők tulajdonképpen?  Bár együtt élnek a falu többségi lakosságával s részt vesznek a falu életében, mégsem tekintik őket maguk közzé tartozónak. Állandó jelleggel létezik egy civilizációs szakadék köztük és a többségi lakosság között, amely sikertelenné teszi felzárkózásukat, és amely a legtöbb esetben áthidalhatatlan.

Kutatásunkat saját településen végeztük, Piskolt községben, a romákkal és a róluk alkotott képpel való találkozás legelső szinterén, ahol azóta is, mint állandó résztvevő megfigyelő kapcsolatba kerülünk velük.

Kutatásunk célja: választ találni arra, hogy valóban létezik-e a roma kisebbség és a többségi lakosság között egy civilizációs szakadék és mi okozza ennek jelenlétét és áthidalhatatlanságát. Kérdés felvetésünk empirikus és elméleti. Empirikus, mert a kérdés megválaszolása csakis terepen gyűjtött adatok elemzésével lehetséges (melyekhez főleg kvalitatív módszerek alkalmazásával: strukturált és strukturálatlan interjúk, mentális térképezés révén jutottunk hozzá). Elméleti, mert olyan társadalmi csoportot vizsgálunk, amely már önmagában számos elméleti kérdést támaszt.

 

 

A kutatás elméleti alapjai:

 

Csillei Béla szerint:”A cigányság szinte teljességgel a társadalom perifériájára szorult. A kitaszítottságnak nincs olyan ismertetőjele, amelyet körükben nem lehet felfedezni…Az, ami ezt a létet tartósítja mindenekelőtt az anyagi és kulturális javakhoz való hozzáférés hiányából, illetve korlátozottságából határozható meg. Ez szükségképpen kelti életre a távlattalanságot és a teljes apátiát. A dologtalan életmódból eredően is, de még inkább azért, mert a cigányok életesélyei igen szűkre szabottak, és ennek a folyamatnak a legnagyobb vesztesei a cigányok”.[2]

  Mac Gregor szerint a mai társadalomtudományokban általános az a felfogás, hogy a szociális kirekesztődés a társadalom fő áramú aktivitásaiból való kimaradást jelent. A kirekesztődés az egyének, csoportok és közösségek esetében a veszélyek koncentrációján alapul. Ilyen veszély lehet például a szegénység, a munkanélküliség, az alacsony szintű iskolázottság, szakképzetlenség, a hajléktalanság, a rossz egészségi állapot, szenvedélybetegség, fogyatékosság, etnikai, vagy vallási kisebbségi lét.[3]

Megfigyelhető, hogy a roma nemzetiségű egyénekre e kirekesztődést okozó veszélyeknek szinte mindegyike érvényes, hogy ne volna hát kirekesztett a roma kisebbség?

A szociális kirekesztés Ferge Zsuzsa szerint a társadalmi integráció, az együvé tartozás sérülése, a társadalom működésének zavara.[4]

A társadalmi integráció sérülése azonban nem zárja ki a kohéziót, egyes hátrányos helyzetű csoportok, erős belső kapcsolatrendszerét, az összetartozás tudatát. Ez a kohézió paradox módon növelheti a társadalmi külömbségeket az által, hogy a csoporthoz tartozók kizárják magukat a lakótér egy más részén esetleg adódó, a társadalmi felemelkedést biztositó lehetősségekből. Ez  a jelenség igen gyakori a homogén közösségekben élő rom áknál.

Fontos kérdés, hogy a szociális kirekesztődés jelenségének kialakulásában milyen szerepe van az obiektiv társadalmi körülményeknek, a családok életkörülményeinek, és mennyiben játszanak szerepet a személyiség tényezők. Füleki Dániel szerint a kirekesztés háromféleképpen értelmezhető:

·         Az angolszász elgondolás szerint, kirekesztést eredményezhet az egyén sajátos képességeire és orientációira épülő viselkedés.

·         A francia elmélet szerint, a kirekesztés oka az egyén integrálására való intézményi erőfeszítések kudarca.

·         A Weberi monopol-elmélet szerint a javakat és szolgáltatásokat monopolizálni akaró csoportok kirekesztő magatartással egy hierarchikus befogadás-kirekesztés sémát hoznak létre a társadalmon belül.[5]

Adkinson szerint a kirekesztettséget mások cselekvése idézi elő, de az érintettek felelőssége is felvethető. A romák jó része azért válik kirekesztetté, mert hiányzik belőlük az erő, a képesség, hogy változtatni tudjanak életükön, nincs jövőképük, elvesztették saját és gyermekeik jövőibe vetett hitüket.

Felvethetjük a kérdést, hogy a romák esetében valójában szociális kirekesztésről, vagy szociális kirekesztődésről beszélhetünk. Véleményünk szerint a szociális kirekesztődés pontosabban fejezi ki a folyamat lényegét: a társadalomba való integrálódás zavarát, amelyben szerepe van a kirekesztő társadalmi tényezőknek, de szerepet játszanak a kirekesztődöttek szocio-kulturális adottságai, csoportviszonyai, valamint a kirekesztettek személyiségének jellemzői is. Valósággá a társadalomból való kirekesztődés akkor válik, ha a mikrokörnyezet(család, baráti kör) sem integrálódik a társadalomban. Ez a jelenség kifejezetten jellemző a roma kisebbségre.

A mindinkább kettészakadni látszó társadalmakban növekszik a társadalmi távolság a jómódban, az átlagos életnivón és az átlag alatt élők között, hiányzik a párbeszéd, az egymás megértése, csökken a szolidaritás, megszünni látszik a kirekesztődöttek iránti tolerancia. S ez a jelenség nem csak egy társadalomra lehet jellemző, hanem egy kisebb közösségben is megnyilvánúlhat, például egy faluközösség szintjén.

Cohen, A szubkultúra általános elmélete című tanulmányában (1955) állítja, hogy a kultúrán belül akkor különül el a szubkultúra, ha vannak olyanok, akik az elfogadott normákat nem tudják, vagy nem akarják betartani, illetve nem tudnak problémáikkal az elfogadott módon megbírkózni. Ilyen esetekben születik meg a társadalom többsége által megvetett és ellenségesnek minősített új kultúra és kulturális magatartás, melyet előitélettel szemlél a társadalom. Erre az érintettek is hasonlóképpen viselkednek, új normákat teremtenek és a továbbiakban e szerint élnek.[6] Ám, mi történik akkor, ha ezek az új normák válságba kerűlnek és nem tudják biztosítani a megélhetést? Mi történik a romákkal, ha mi után saját kultúrájuk válságba került, az új normák is válságba kerülnek, mert nem tudnak bekapcsolódni a képzettség és az alkalmazkodóképesség hiánya miatt? Mi történik akkor, ha egyik kultúra sem biztosít számukra megélhetést, hisz csupán a kettő közötti ellentmondásban vergődnek reménytelenül.

 

 

 

Történeti áttekintés, helyzetkép:

 

A négy évtizedes romániai kommunizmus idején kialakított társadalmi struktúrában a cigányok a legalsó fokra kerültek. Statisztikai tekintetben nőtt a cigányok és a lakosság többi része közötti eltolódás. Például  a román és cigány házak között növekedett a komfort- különbség, a román lakosság köréből gyakorlatilag sikerült kiirtani az írástudatlanságot, ami már csak a cigányoknál fordult elő. A cigányokra történelmük egész folyamán jellemző  kitaszítottság, erősödött a kommunizmus éveiben a múltbéli problémákhoz újabbak társultak, mivel a cigányok nem tudtak alkalmazkodni az új változásokhoz.

A cigányság helyzete a rendszerváltás óta keveset változott sőt a kommunizmus bukásával gazdasági tekintetben a romák többsége vesztett.

A legtöbb cigány falusi, vagy városi lakóközösségük civilizációs színvonala alatt él. Az életszínvonal tekintetében nagy a különbség a cigányok és a többségi lakosság között.

 

Községünkben (szatmármegyei Piskolton) 720 főre tehető a cigány lakosság száma, melyek közül 500 fő van nyilvántartva. E 500 fő a lakosság 15 %-át alkotja. A családok száma 160-170-re tehető.

Homogén közösségben élnek. A falu egy bizonyos negyedében települtek le. Lakáskörülményeiket tekintve: meglehetősen szegényesen élnek. Minden család saját lakással rendelkezik, de csak 5% lakik elfogadható körülmények között. Egy családi házban átlagosan 5-6-an laknak, amely kiterjedésben nem nagyobb, mint 40 lapméter        (egy szoba és egy konyha), a fürdőszoba mindenhol hiányzik, erre igényük sincs, mert nem tartják be a higiéniai alapkövetelményeket, ezért gyakori egészségügyi problémákkal küzdenek.

A falu infrastrukturális fejlődéséből lakterületük sem marad ki, a lakások többsége rendelkezik villamos energiával. Legtöbb családnak televioziója, néhánynak telefonja is van. Azért nagy többségük , 30% minimális életszínvonal alatt él, 10%  a szociális segélyek ( 2.500.000 lej  plusz gyerekfenntartási díj ) ellenére sem képes boldogulni.

Jövedelmük szempontjából meghatározó jellegük van a szociális segélyeknek. 170 család részesül ilyen segélyekben, nagyságától függően, 400.000 lejtől- 2.500.000-ig.

Más jövedelmi forrás: 60, 70 személy rendelkezik csupán állandó jövedelemmel, ők a helyi adottságokat kihasználva téglagyártással foglalkoznak. A cigányság többi része alkalmi munkából él, főleg a nyári időszakban, napszámos mezőgazdasági munkát végez.[7]

 

 

A kutatás módszertana:

 

Hipotézisünk;

Feltételeztük, hogy a piskolti lakosság távolságtartó tendenciát mutat a roma lakossággal szemben. Az itt élő romák szocio-kulturális adottságaik csoportviszonyaik alkalmazkodási, beilleszkedési nehézségeik, képzetlenségük, alacsony műveltségi szintjük, a mának élés, valamint a perspektivikus látásmód hiánya miatt marginalizált helyzetben vannak, kirekesztődnek.

Mindez egy áthidalhatatlan civilizációs szakadékhoz vezet, ami elválasztja őket a község többségi lakosságától.

 

Kutatásunk módszere:

Hipotézisünk bizonyítására a legalkalmasabbnak a mentális tárképezés módszerét találtuk. A térkép rajzoltatást egy interjúsorozat egészíti ki. Bár a mintánk nem túl magas számú, vigyáztunk arra, hogy a megkeresett személyek külömböző társadalmi csoportokból kerüljenek ki.

Tapasztalataink szerint, a mentális térkép ellemeinek gyűjtése egy viszonylag könnyen végezhető interjútechnikának bizonyult.

Jelenlegi kutatásunkat tekintve azért is előnyös e módszer, mert a rajzolás segít a kulturális külömbségek áthidalásában. A romák egy részének például nehézséget jelentene egy kérdőív kitöltése, alacsony iskolázottsági szintjük miatt.

A mentális térképezés adatgyűjtési technika tipusai közül a kötetlen felidézés-elvű, (free recoll) fehér papírlappal induló térképrajzoltatást választottuk.

A térképrajzoltatás egy sajátos interjútechnikaként is felfogható. Kutatásunk során az interjú egy része verbális, másik része nonverbális, grafikai jellegű volt s mindazok a módszertani, etikai, formai megfontolások, amik az interjútechnikára vonatkoznak itt is érvényesek voltak.

A térképrajzolás és interjú alanyai a község lakosságának összes kategóriáit képviselik. A megkérdezettek között volt: a község polgármestere, lelkésze, tanügyi alkalmazottak, kisvállalkozók, a lakosság középrétegének egyes tagjai, valamint a roma kisebbség tagjai és a helyi roma-közösség képviselője. A külömböző társadalmi kategóriákhoz tartozó személyek mentális térképei más-más színnel készültek az adatfeldolgozás megkönnyítése érdekében.(az értelmiségé - fekete, roma kisebbségé- kék, és a lakosság többi részének térképe pedig piros színnel).

 

 

 

Megálapítás:    

A mentális térképek és a mélyinterjúk alapján megállapíthatjuk, hogy a lakosság „távolságtartó” tendenciát mutat a cigány kisebbséggel szemben s a roma közösség erzékeli ezt a szakadékot.

Tehát a piskolti roma kisebbség és a lakosság többi része között létezik egy bizonyos mértékű civilizációs szakadék.

Mindezeket a következő tények bizonyítják:

● A mentális térképeken minden kategória elszigetelten ábrázolta a roma lakosságot, sokkal kevesebb figyelmet szentelve lakóterületüknek, mint a község más utcáinak. Főleg a lakosság középrétege feledkezett meg a roma kissebbség feltűntetéséről, szinte minden interjú alanyt kérdésekkel kellett rávezetni a lakosság e részének feltűntetésére.

● Az interjúnak arra az előre eltervezett kérdésére, hogy:„mindennapi tevékenységei során milyen gyakran kerül kapcsolatba a roma kisebbség tagjaival”, meglepő módon  már a térképek megrajzoltatásakor megkaptuk a választ grafikus ábrázolás képében.

● Megállapításaink szerint a roma kisebbséggel az értelmiségi réteg gyakran kerül kapcsolatba. Az egyes számú térképen, amelyet a község polgármestere készített megfigyelhetjük, hogy a cigányságot feltüntette, mint külön kategóriát, részben elhatárolva a többi lakosságtól. A térkép többi részén inkább a falu központját ábrázolta az itt lévő épületekkel ( a templomokat, az iskolákat, a polgármesteri hivatalt, a rendőrséget, a falu parkját és a két temetőt). A vele folytatott interjú során kiderült, hogy naponta kapcsolatba kerül a roma kisebbség tagjaival és egyik legfontosabbnak tartott feladata a szociális segélyek biztosítása a romák számára. Bár magától, szinte elsőként feltüntette a cigányságot, elhatárolta őket a lakosság többi részétől. Az interjú során kiderült, hogy  a községben  a romák homogén közösségekben élnek. Ez is hozzá járulhat részben a lakosság többi részétől őket elválasztó civilizációs szakadék kialakulásához. Ezt az is bizonyítja, hogy amint az interjúból kiderült, a többségi lakosság között elszórtan élő romák életszinvonala általában magasabb társaikénál.

A kettes számú mellékelt ábra, a község egyik lelkészének mentáls térképe. A vele folytatott mélyintrejú során inkább a lakosság vallás szerinti megoszlásáról szereztünk információt. A térkép középpontjában saját vallásának templomát és lakóhelyét tüntette fel, valamint a község másik két templomát, majd a község utcáit halmazokra bontotta és nyilakkal jelölte a vallási hovatartozást. A roma kisebbség és a lakosság többi tagja között a vallás terén is szakadék figyelhető meg. Vallási hovatartozásuk ugyanis annyira sokféle és bizonytalan, hogy behatárolhatatlan. Ha tagjai is egy egyházi közösségnek nagyon ritkán látogatják a templomot és gyermekeik  nem vesznek részt a hétvégi vallásórákon s az olyan hittételi alkalmakon, mint például a konfirmálás és bérmálás. Az egyedüli forrás, ami szerint behetárolhatók a megkereszteltek száma lenne, azonban ez sem megbízható, mivel a község roma lakosságára jellemző felnőttkori kikeresztelkedés, vagyis „az egyházak közötti vándorlás” .  Kérdésünkre, hogy a romák melyik halmazba tartoznak, a lelkész egy kérdőjellel tűntette fel őket a mentális térképen.

● Az értelmiségiek kategóriájához tartoznak még a tanügyi alkalmazottak. A hármas számmal megjelölt térkép egy óvónő mentális térképe. A vele folytatott interjú során kiderült, hogy a roma lakosság gyermekei nem járnak rendszeresen óvodába, sőt sokan egyáltalán be sem iratkoznak. Az óvodába járás hiánya később komoly következményekkel jár. Nagy mértékben fokozza a civilizációs szakadék mélységét a roma és nem roma nemzetiségű lakosság között, főleg az alkalmaszkodó képesség hiánya miatt, amiben a romák már életük első szakaszában lemaradnak más nemzetiségű társaiktól.

Megfigyelhető, hogy az óvónő mentális térképén a cigányság nincs annyira elszigetelve a lakosság többi részétől, bár ő is az interjú kérdéseinek hatására tűntette fel a térképén a roma lakosságot. Mentális térképén nagy hangsúly tevődik munkahelyére és a környéken lévő épületekre, utcákra.

● A negyedik térkép egy kisvállalkozó mentális térképe. Érdemes megemlíteni,  hogy a térképrajzoláskor szinte elsőként jelölte be a cigány lakosságot.

Az interjú során kiderült, hogy egy italozó helyiség, „kocsma”, valamint egy élelmiszer üzlet tulajdonosa is, ahol naponta kerül  kapcsolatba a roma közösség tagjaival. Őt, a piskolti romák vásárlási szokásairól kérdeztük. Válaszai alapján bebizonyosodott, hogy a romákra jellemző az a kultúra, amit egyes szociológusok a „szegénység kultúrájának” neveznek. Egy olyan sajátos érték és normarendszerük van, amely lehetetlenné teszi a szegénységből való kijutást, viszont elviselhetőbbé teszi azt. A piskolti romák általában kevés mennyiségben és meggondolatlanúl vásárolnak, olyan kereskedelmi cikkeket amelyek egyáltalán nem az alapvető életszükségleteiket képviselik.

Az 5, 6 számokkal ellátott mentális térképek a község nem cigány lakosságának térképei közül a legszemléletesebbek. A megkérdezettek első dolga volt, hogy saját lakóhelyüket feltűntették s ennek környékét rajzolták be. A cigányságot nagyrészt csupán a rávezető kérdés hatására jelölték be és nem tulajdonítottak neki nagy jelentősséget, bár a kérdésre, hogy milyen gyakran kerülnek kapcsolatba roma nemzetiségű személlyel, általában a „sűrjen” választ adták s, hogy főleg a mezőgazdasági munkállatok idején, amikor napszámosra van szükség. A megkérdezettek nagy része eredménytelennek gondolja a romák felzárkóztatása érdekében tett erőfeszítéseket, mint például a szociális segélyeket, mert nem hasznosítják kellőképpen és nem  tudnak megfelelni a jelenkori társadalmi elvárásoknak

A 7, 8 számokkal ellátott térképek a roma lakosság tagjainak mentális térképei. Érdekes jelenségnek számít, hogy a megkérdezett romák többnyire a lap aljától elindulva felfelé haladva végezték az ábrázolást (a lapot szinte mindannyian függőlegesen tartották). Ezt a jelenséget talán azzal magyarázhatjuk, hogy a romák, ha kapcsolatot akarnak teremteni a község intézményeivel, vagy lakosaival, idézve őket:”fel kell menni”-ük a faluba. Ők a község félreeső részen élnek, sőt az utcáktól szántóföldekkel vannak elválasztva.. Saját maguk feltüntetése igen fontosnak bizonyult, valamint a szomszédság és rokonság bejelölése.

Egy másik érdekes elem, melynek feltűntetése csak a roma személyek mentális térképein jelenik meg, a híd ábrázolása, ami egy ér fölött helyeszkedik el és lakóhelyükről jól látszik.

A hetes számmal ellátott térképen ez a híd vezet a község központjába, ahol a mentális térképet készítő roma személy feltűntette azt a helyet, ahová általában napszámba jár, erős vonalakkal a polgármesteri hivatalt és a rendőrséget, két templomot és az iskolát, valamint a község központja felé vezető úton a kocsmát, ahová naponta eljár.

A nyolocas számú térkép szerkesztője ugyancsak a lap aljáról indúlva fölfelé, feltüntette a homokos dombot, ahol téglakészítéssel foglalkozik, majd bejelölte saját lakóhelyét és szomszédait. Az ér nála is megjelenik, mint egy választóvonal a község többi része és a cigány lakótelep között. Az előzővel ellentétben sokkal nagyobb jelentősséget tulajdonított az iskola feltűntetésének, mert ahogy az interjúból kiderült gyermekeit járatta iskolába. Úgy, mint az összes megkérdezett roma ő is fontosnak találta a polgármesteri hivatal és a rendőrség bejelölését.

A romákkal folytatott interjúk során kiderült, hogy érzékelik a kirekesztést és lemaradottságukat a község többi lakosától. Ez abból is megállapítható, hogy akármiről kérdeztük őket, egyszer sem hasonlították helyzetüket a nem roma közösségekhez, hanem mindig roma nemzetiségű társaikat hozták fel példaként. Tehát annyira érzékelik lemaradottságukat, hogy nem is hasonlítják össze magukat a nem roma lakossággal. Talán ez lehet az oka anak, hogy a fontosabb intézményeken kívül ők sem nagyon tüntetik fel a többségi lakosságot.

A kilencedik ábra a helyi roma közösség képviselőjének, „bulibásának” mentális térképe. Nála is nagy hangsúlyt kap saját lakásának feltüntetése, ugyancsak jelöli a hidat, a polgármesteri hivatalt, a rendőrséget, a templomokat az iskolát és egy boltot. A vele készített interjú során megtudtuk, hogy  a lakosság nem fogadja szívesen azokat a roma nemzetiségű családokat, akik otthagyva a homogén lakóközösséget a nem cigány nemzetiségüek utcájába próbálnak beköltözni, bár ezeknek a családoknak sokkal jobbak az életkörülményeik, mint a helyi romáknak átlagosan.

 

 

1. térkép

 

     

 

2. térkép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. térkép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. térkép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. térkép

6. térkép

 

7. térkép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8. térkép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9. térkép

 


 

[1] Andrej Barthelemy: Cigányország útjain, Lámpás Kiadó, Abaliget, 1992.

[2] Csillei Béla: A hátrányos helyzetű cigány fiatalok esélyei a szakképzésben. In: Forray R. K.: Romológia-

  Ciganológia, Dialóg Campus Kiadó, Pécs 2000, 303.o.

[3] Mec Gregor, 2000. 119. o.

[4] Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek, Hilscher Rezső Szoiálpolitikai Egyesület, Budapest,

    2000. 119. o.

[5] Füleki Dániel: A társadalmi kirekesztés és befogadás indikátorai. In: Szociológiai Szemle, 11. évf. 2001.

    2. sz. 86. o.

[6] A. Cohen: A szubkultúra általános elmélete. In: Huszár Sükösd: Ifiúság szociológia, Közgazdasági és Jogi

  Kiadó, 1969.

[7] Piskolt község statisztikai adatai