Nagykárolyi munkanélküliek mentális térképe

 

Készítették Dobos Johanna és Dobos Hajnalka

 Szociológia módszertani dolgozat

Szemináriumvezető: Bernáth Krisztina

Partiumi Keresztyén Egyetem, Nagyvárad

 

„Első tekintetre az ember nem is tudja,

melyiket sajnálja először,

 azt-e, akin a falu a szorító csizma,

 vagy azt-e, akin a város.”

 

 (Ilyés Gyula) 

 

Bevezetés

 

„A kis harang a régi, / Mely belezúg a csöndbe (...) / Én a bolondos zajnak, / Én a cifra városnak / Vagyok a kóbor lelke.”- mondja Ady Endre, El a faluból című versében.

Bolondos, városi zajnak, személytelen, cifra városnak kóbor lelke lenni, ha megszoktuk a falu csöndjét, melyet csak néha tör meg egy régi kis harang, bizony nem könnyű feladat; De rávihet sokunkat a megélhetés lehetőségének hiánya; S életszükségleteink miatt könnyen feladjuk életformánkat, hogy egy másikba kezdjünk beletanulni.

Ám van úgy, hogy lejár a darab, melynek sokat gyakorló, színészei voltunk. Legördül a függöny s mi elveszítettük a szerepet, az egyetlen darabban, amit betanultunk. Okozhatja ezt egy gazdasági, vagy társadalmi válság, bármilyen negatív, vagy pozitív változás. S ott állunk riadtan, kóbor lelkei a cifra városnak s nem tudjuk, most, hogy régi, betanult szerepünk elveszett, ez után kik legyünk.

A társadalmi szerkezeten belül státuszok vannak. A státuszok betöltői meghatározott szerepek szerint viselkednek s ezek a szerepek meghatározott viszonyokat írnak elő az őket betöltők számára. Ha valaki elveszti státuszát, vagy szerepét a társadalomba s nem talál helyette újat, fennáll a veszélye annak, hogy mindez negatív hatással lesz életére. Mindezeket figyelembe véve érdekes problémákat tapasztaltunk egy szatmármegyei kisvárosban.

Kutatásunk célja azon egyének sajátos helyzetének feltárása, akik faluról költöztek be városra, az 1989 előtt működő gyárak által felkínált munkalehetőség miatt s akiknek a gyárak bezárása, vagy privatizálása után nem maradt más lehetőségük, mint, hogy a városban maradjanak és munkanélkülivé válva elszegényedjenek.

 

 

A kutatás elméleti alapjai:

 

 

Melyik társadalmi kategóriát érinti leginkább az elszegényedési hullám a rendszerváltás után? Kik az új szegények? Erre ad választ Péter László kutatása.

A rendszerváltás következtében egy új természtű és jellegű szegénység jelent meg. Ez a szegénység kiterjedtségét, helyét, mélységét, dinamikáját és a szegények életmódját tekintve egyszerűen más. Egyik legfontosabb jellemzője, hogy megjelenésének oka strukturális: az egyének akaratuktól, orientációjuktól, addigi boldogulási kézségeiktől, sőt addigi gazdasági állapotuktól függetlenül lettek szegények, vagyis egy új, átrendeződött mezőnyben kevés esélyük volt, hogy saját sorsukat számukra kedvező módon befolyásolják.

Az új szegények kiszakadtak a mainstream társadalomból: dezintegrálódtak, vagyis elveszítették korábbi társadalmi kötelékeik jelentős hányadát. A személyes kapcsolathálók gyors leépülése, a rövid idő alatt bekövetkezett elszegényedés, a munka-piacról való tartós távolmaradás, a társadalmi dezintegrálódás mutatói.[1]

 

A társadalmi dezintegráció a társadalom fő irányától való leszakadást és a személyes kapcsolathálók leszakadását Gansra utalva, a következő dimenziók mentén modellezhetjük: szegregálódás, munkanélküliség, a társadalmi szolidaritások és kapcsolathálók megszűnése, vagy beszűkülése.

A munkahely elvesztése kihat az interakciók gyakoriságára és intenzitására. A kapcsolatok maguktól szünhetnek meg, ha azok korábban pusztán személytelen, munkatársi kapcsolatok voltak.

 

Az explicit szociálpszichológiai munkanélküliségi vizsgálatok képviselői: Jahoda, Lazarsfeld és Zeisel, 1931-1932 telén végeztek egy kutatást egy Bécs közelében lévő faluban, Marienthalban. A település mintegy 1500 lakosából a munkaképesek szinte valamennyien munkanélküliek voltak, mivel a város egyetlen nagyobb munkaadója, egy textilüzem 1930-ban bezárt. Kevés kivétellel az összes marienthali lakos a kormánytól kapott segélyből élt.

A kutatás azt mutatta, hogy az állásukat elvesztett és tartósan munkanélküli emberek hamarosan egész életvitelükben megváltoznak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Történeti áttekintés, helyzetkép:

 

Nagykároly, Szatmár megye masodik legnagyobb mezővárosa, a megye délnyugati részén található, a megye-központtól 35 km. Távolságra. Lakossága a legfrisebb népszámláláskor 23260 fő.

Méretét tekintve igen meglepő a rendszerváltás előtti időszakban itt működő gyárak viszonylag magas száma. E gyárak közül napjainkban  már csak egy biztosít munkalahetőséget a város lakosai számára, valamint egy a közelmúltban létrehozott tejgyár.

 

Az U.N.I.O. (Intreprinderea de maşini si utilaje miniere) bányagépgyártó üzem, melynek a rendszerváltás előtt 2600 alkalmazottja volt. Ebben az időszakban a gyár az ország minden területén, de főleg a Galaţon működő gyárak számára készített futószallagokat, valamint bányászathoz szükséges gépeket, sőt exporttal is foglalkozott. A kilencvenes évek után az üzem eladósodott, a piac megszünt, mert az ország területén felszámolták a nagyobb gyárakat és az export sem működött már.

Napjainkban a 2600 munkás száma 160-ra csökkent. A rendszerváltást követő évek munkaerő leépítése 2440  embert tett munkanélkülivé.

 

A Crasna nevű bútorgyár 800 munkást foglalkoztatott a rendszerváltás előtt. A főleg exportra dolgozó üzem nem tudott lépést tartani a piaccal, ugyanis  az import beindulása után az előállított termékek előállítási költségei sokkal nagyobbak voltak, mint az importált bútorok árai. Az üzem technológiája elavult, ami a gyár megszüntetéséhez vezetett.

 

A nagykárolyi Filatura de bunbac nevű textilgyárat ugyancsak a kilencvenes évek után szüntették meg. Az üzem 500 nőnek biztosított munkahelyet.

 

A nagykárolyi kendergyár (Fabrica de cănepă) 200 személyt foglalkoztatott bezárása előtt, ami abból kifolyólag történt, hogy a rendszerváltás után az üzem nem tudott vonzó árat biztosítani a kenderért, így a környéken gazdálkodók úgy látták, hogy nem érdemes a kendertermeléssel foglalkozni s a gyár nyersanyag nélkül maradt, ugyanakkor másik okként említhető, a kenderből készült termékek más termékkel való helyettesítése import révén.

 

A cukorgyár (Fabrica de zahăr) főleg a környékről ingázó falusi lakosságnak biztosított munkahelyet, összesen 800 dolgozóval rendelkezett. A kilencvenes évek után az üzemet egy külföldi befektető vásárolta fel a nagyváradi cukorgyárral együtt. Mivel a mezőgazdasági körülmények leromlottak s a cukorrépa termelés is hanyatlásnak indult, a környéket egy üzem is kellőképpen ellátta. Nyersanyag hiányában a nagykárolyi cukorgyárat bezárták.

 

 

 

 

 

 

 

A kutatás módszertana:

 

 

Hipotézisünk:

 

            Hipotézisünkben feltételeztük, hogy a nagykárolyi tartósan munkanélkülieknek térhasználata is szükösebb mint a nem munkanélkülieké.  Személyes kapcsolathálóik  leépültek, a rövid idő alatt bekövetkezett elszegényedés, a munka-piacról való tartós távolmaradás, társadalmi dezintegrálódást eredményezett.

Mivel a munka társadalmilag meghatározott, az-az átszövik a munkavégzést a kultúra elemei, feltételeztük, hogy a munkanélküli személyek életét és tevékenységét kevésbé szövik át a városi kultúra elemei.

 

 

Módszerek:

 

Kutatásunk helyszíne Nagykároly, egy szatmármegyei kisváros. A megfigyelés alanyai olyan faluról városra beköltözött személyek, akik a Nagykárolyban működő gyárak bezárása után a városban maradtak és munkanélkülivé váltak

            Kutatási módszerként, a téma jellegét figyelembe véve a  legalkalmasabbnak a terepközeli technikákat tartottuk, ezért  a kijelölt problémát kvalitativ adatgyűjtés és elemzés segitségével (egy interjúsorozat és mentális térképezés) vizsgáltuk. Kutatásunk során struktúrált interjút készítettünk: a város polgármesterével, a polgármesteri hivatal szociális felelősével, a hajdanán bezárt gyárak vezető beosztásban lévő személyeivel, valamint struktúrált illetve mélyinterjút 34 tartósan munkanélkülivé vált elsőgenerációs városlakóval, nagy hangsúlyt fektetve arra az időszakra, amikortól kezdve munkanélkülivé váltak. Továbbá a velük folytatott interjú során olyan tényezőkre összpontosítottunk, mint: az életmód, magatartás-minta megismerése, anyagi helyzet, fogyasztási szokások, időbeosztás, kultúra, a migráció okai es körülményei, a városhoz vagy szülőfaluhoz való kötődés mértéke, a beilleszkedés nehezségei,  a jelenlegi társadalommal és politikákkal szemben tanúsitott magatartás, a kirekesztettség érzésének erőssége, az előitéletesség megjelenése, valamint a szerep és státusvesztés hatásai az egyének életére nézve.

Az ilyen személyeket a településkutatások során jól bevált hólabda módszer segítségével kerestük fel, otthonukban, így beszélgetéseink alkalmat adtak egy bizonyos tipusú résztvevő megfigyelésre is.  Ez főként a lakáskörülmények és térkihasználás, valamint a fogyasztási kultúra részletesebb megismeréséhez  járult hozzá.

Harmadik módszerként egy igen ritkán használt, újszerű településkutatásra alkalmas módszert, a mentális térképezés adatgyűjtési technika típusai közül a kötetlen felidézés-elvű, (free recoll) fehér papírlappal induló térképrajzoltatást választottuk. 

A térképrajzoltatás egy sajátos interjutechnikaként is felfogható. Kutatásunk során e grafikus módszerrel arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire szövik át a  városi kultúra elemei a munkanélküli személyek életét és tevékenységét, életterük mennyire van beszűkülve, valamint vizsgálatunk tárgyát képezte a városlakók társadalmi kapcsolathálója és a társadalmi szerkezetben elfoglalt helye is. ( 34 mentális térkép)

Összehasonlítási alapként kontrollcsoportokkal is végeztünk mentális térképezést olyan városlakókkal, akik a rendszerváltás után szintén kikerültek a gyárakból, de sorsuk kedvezöbben alakúlt, (10 nyugdíjas és 6 vállalkozó) valamint állandó munkahellyel rendelkező, többgenerációs városlakókkal is.(10 mentális térkép)

A mentális térképezés különösen jól hasznosítható konkrét, jól körülhatárolható közösségekre, vagy egyes városrészekre vonatkozóan. A terkepek, amellet, hogy számos problémát jobban megragadhatóbbá, nyilvánvalóbbá tehetnek, apropóul szolgálhatnak az interjú szituáció különböző irányokba történő kibontásához, segítenek az általunk fontosnak ítélt témákra való ráhangolódásban.

A városokban gyűjthető mentális térképek heterogének, társadalmi csoportok, kis közösségek, generációk és egyéni életutak mentén rendezhetőek el. A homogén lakosságú városi területek lakóinál is a térbe vetitett jelentések konvergenciájáról beszélhetünk, ezért a módszer segitségével vizsgálhatóak az elkülönülés térészlelésben megjelenő dimenziói és a szegregáció nyomán létrejövő térhasználati eltérések.

           

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megállapitások:

 

A polgármestertől kapott adatok alapján a kilencvenes évek után munkanélkülivé vált városi őslakosság és elsőgenerációs városi lakosság jelenleg hat kategóriába sorolható, sorsa alakulása szerint:

              1. -azon személyek kategóriája, akiknek a nyolc hónapos munkanélküli segély

                    lejárta után lehetőségük nyílt a munkanélküli segédosztály által indított

                    átképző kurzusokon részt venni ( a 4750 személyből kb. 3700-an)

               2. -a külföldi munkakereséssel próbálkozó személyek kategóriája (kb. 400-an)

 3. -azok a személyek, akik bíztak a mesterségükkel kapcsolatos ismeretükbe s 

       kellő anyagi hátérrel rendelkezve magánvállalkozást nyitottak (kb.60-an)

               4. -a munkalehetőség megszünte után falura költöző, vagy visszaköltöző

                    személyek, akik mezőgazdasággal kezdtek foglalkozni (kb.250-en)

               5. -azon személyek, akik a munkanélküli segély lejárta után kevés idővel

                     nyugdíjba vonultak (kb. 300-an)

               6. -azon személyek kategóriája, akik faluról költöztek be s a munkahely

                    megszűnése után városon rekedve, szociális segélyből, alkalmi munkából

                    élnek egyik napról a másikra (kb. 40-en)

 Fontos megjegyezni, hogy az elsö öt kategóriába tartozók mindannyian városi eredetüek. Általában magasabb iskolai képzéssel rendelkeznek, és átképzésre például épp ezért bátrabban jelentkeztek.

 Kutatásom során a hatodik kategóriába tartozó személyek vizsgálatával foglalkoztam. Ők, olyan tartósan munkanélküli személyek, akik számára a mai napig nem adódott olyan lehetősség, amely helyzetükön javítani tudna. Helyzetükhöz mindazon tényezők hozzájárultak, melyeket hipotézisemben is feltételeztem. E viszonylag kis létszámú csoport helyzete annyira sajátos, hogy mindenképp szociológiai vizsgálatra érdemes.

 

A városba való beilleszkedés után, mely tipikus bérmunkássá formálta őket újabb beilleszkedés várt rájuk, bérmunkásból váltak munkanélkülivé. Az hogy valaki bérmunkás a gazdasági tényen túl azt is jelenti, hogy életvitele, értékrendje, ismeretei, aspirációi, emberi kapcsolatai, az-az szociokulturális és szociálpszichológiai karakterkészlete is bérmunkás jellegű. Ahogy Bánfalvy Csaba mondja:”A bérmunkás nem csak munkavállaló, hanem mással össze nem téveszthető szociokulturális entitás is.”(Bánfalvy Csaba, 2003, 11)

Minél jobban igaz valakire vonatkozóan, hogy bérmunkás, annál komolyabb következményekkel jár az illetőre és környezetére nézve a munkanélküliség.

 

Az általunk kutatott tartósan munkanélküli személyek többször is átestek egyfajta reszocializáción. Nem csak a városi kultúrába való bekapcsolódás jelentett reszocializációt, hanem a szocialista tervgazdaságban bérmunkához többé kevésbé sikeresen szocializálódott munkavállalók, a tőkés piacgazdaság sajátos és addíg ismeretlen törvényeihez kellett volna újból szocializálódniuk. Az általunk kutatott csoport esetén e reszocializáció sikertelen volt. Bár alakalmazásuk idején ők sem különböztek a piacgazdaságok állami szektorainak alkalmazottaitól, nem ismerték a munkanélküliséget, legalábbis a városi munkanélküliséget. Míg falun éltek nem voltak munkanélküliek, mert nem voltak bérmunkások. Ha állandó munkahelyet akartak, beköltöztek városra, vagy ingáztak.

A városi bérmunkás szerep megszünte előtt e tartósan munkanélküli személyek nem kellett átéljék a munkanélküliség következményeit. Nem rendelkeztek tehát azokkal a túlélési technikákkal, amelyek segítették volna őket az alkalmazkodásban.

 

E gyökértelenné vált személyek helyzete azért is sajátos, mert a munkalehetőségeket tekintve már sem a primér sem a szekunder szektorban nem tudnak elhelyeszkedni. A primér szektorban azért nem, mert földdel nem rendelkeznek, a szekunder szektorban való tevékenykedéshez pedig nem rendelkeznek kellő végzettséggel, és képességekkel. A legtöbben a rendszerváltás előtt kötelezett tíz osztályt végeztek szakmunkásképző iskolákban.

Joggal mondhatjuk tehát, az elméleti részben említett Jahoda Lazarsfeld és Zeisel kutatókhoz hasonlóan, hogy a nagykárolyi lakosság ezen sajátos helyzetű, kislétszámú közössége a marienthali közösséghez hasonlóan, egy „fáradt közösség.”

 

A kutatás alanyai, elsőgenerációs városlakó voltuk miatt amúgy is érezhettek egy fajta kirekesztettséget a tőzsgyökeres városlakók részéről, és munkanélkülivé válásuk után ez az érzés csak erősödött. Sokan számoltak be arról, hogy úgy érzik az emberek lenézik őket amikor például a szociális segélyért várakoznak a hivatal előtt.

 

Egyre kevesebb alkalmuk nyílik arra, hogy az ő csoportjukon kívülálló egyénekkel is kapcsolatot teremtsenek. Azokban a helyzetekben, amikor ez mégis megtörténik,  az ő szerepük sokkal alárendeltebb. Általában úgy kerülnek kapcsolatba a városlakókkal, hogy a társadalom által peremre szorított csoportokkal együtt napszámos munkát végeznek, azoknak az embereknek a kertjeiben, szőlőseiben, akikkel hajdanán egyenértékűnek érezték magukat.

 

Hogy mennyire szövik át a városi kultúra elemei e munkanélküli személyek életét és tevékenységét az általunk alkalmazott  mentális térképrajzoltatás módszerével próbáltuk meg kideríteni. E módszer segítségével sikerült bebizonyítanom hipotézisünket miszerint a tartósan munkanélküli személyek élettere beszükült, kapcsolathálójuk sem tág, és a város életébe csak részben, vagy egyáltalán nem kapcsolódnak be.

Visszatérve a tanulmány elején bemutatott, a polgármesterrel folytatott interjú során kalakított kategóriákra: nem csak a hatodik kategóriába tartozó személyek mentális térképeire voltunk kíváncsiak, hanem kontroll vizsgálatot végeztünk és  mentális térképet rajzoltattunk több általunk harmadik és ötödik kategóriába sorolt egyénnel, valamint néhány véletlenszerűen kiválasztott, munkahellyel rendelkező, tőzsgyökeres városlakóval is. (A következőkben bemutatott térképek érzékeltetik a legjobban a különbségeket).

Az eredmények a várható képet mutatták: A legnagyobb eltérés az egyes és négyes számmal jelölt térképek között fedezhető fel, azaz  egy hatodik kategóriába tartozó elszegényedett tartósan munkanélküli és egy vállalkozó mentális térképe között.

 

 

 

 

 

 

 ● Az egyes számú térkép piros színnel készült, ez is mutatja, hogy az általunk vizsgált csoportra vonatkozik. A megkérdezett élettere igen kis területre van leszűkülve. Elsőként x-el jelölte lakóhelyét, majd  a környező tömbházakat és a piacot rajzolta be. Ez után következett a polgármesteri hivatal feltüntetése, ahová a segélyért megy, valamint azoknak a helyeknek a feltüntetése, ahová napszámba jár, vagy ahol közmunkát végez, így a magánházak és kertjeik, a szőlős, és a park. Mielőtt a jelenlegi tevékenységeinek helyszínét bejelölte volna, a megkérdezett a térkép jobb felső sarkában fekltüntette a gyárat, ahol régebben dolgozott. A térképet figyelve levonhatjuk a következtetést, miszerint ezen személyek alig vesznek részt a város életében. Társas kapcsolataik nagyon leszűkültek, tehát joggal érzik néha kirekesztettnek magukat.

 

 

 

 

 

 

A kettes számú térkép az ötös kategóriába tartozó, nyugdíjas személy rajza. Az ő helyzete valamivel jobb. Nagy hangsúlyt fektet a templomok, kórházak feltüntetésére, megjelenik nála egy temető, a város kastélya, a polgármesteri hivatal és a posta, valamint több utat is feltűntet jelezve, melyik merre visz. Ezenkívül saját lakóhelyét és szomszédait az elsők között tünteti fel. Tehát nyugdíjas létére is tágabb körűek  társas kapcsolatai,  kevésbé elszigetelt, mint az első térkép rajzolója.

 

 

 

 

 

 

 

A harmadik térkép készítője egy véletlenszerűen kiválasztott városi lakos, egy bolti eladó, aki nagy hangsúlyt fektet munkahelye feltüntetésére, bejelöli a környező boltokat, a régi, nagy állami üzletet, a templomokat, parkokat, a város emlékművét és kastélyát,  hangsúlyt fektet tehát a kulturális értékekre, ő is bejelöli a polgármesteri hivatalt és egy bankot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A negyedik térkép készítője a legjobb helyzetben álló személy, egy vállalkozó, aki a harmadik kategóriába tartozik. Érdekes megfigyelni az utak fontosságát és magas számát a térképen, ami jelzi kapcsolatai egyáltalán nincsenek beszűkülve, látóköre szélesebb, ellentétben az első térkép rajzolójával, akinél alig tűnik fel egy útrészlet. A megkérdezett egésszen új dolgokat tüntetett fel, ilyen például:  két bank, a színház, a raktárak, a benzinkút, a rendőrség és egy nemrég nyílt bevásárlóközpont. Mint az első térkép rajzolója  ő is feltünteti a város szőlősét, csakhogy nem mint munkalehetőséget, hanem mint vakációzásra alkalmas teret. Ugyanitt tünteti fel a közelben lévő motelt, amelyet általában családi, vagy szilveszteri ünnepségek alkalmával szokott látogatni. A mentális térképek segítségével is világosan átláthatjuk azt a helyzetet amelyben az általunk kutatott csoport él.


 

[1] Péter László: Vázlatok a szegénység szociológiájához, Presa Universitară Clujeană, Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár, 2006. 138- 140. o.